Randi Este — Beszélgetős kártyajáték az első találkozásokhoz.
Ez a kártyajáték első találkozásokra, randikra és könnyed ismerkedésre készült.
A kártyák között találhatóak vicces, mélyreható és váratlan kérdések is, amelyek által könnyedén és szórakoztatóan fogjátok tudni megismerni egymást.
A feladat mindössze annyi, hogy miután kihúztátok a kérdést, válaszoljatok rá annyira őszintén, amennyire még komfortosnak érzitek.
A játék célja, hogy megszabadítson a feszültségtől és a kezdeti zavartól, helyette pedig vidám és tartalmas beszélgetéseket hozzon létre.
Tökéletes eszköz egymás megismeréséhez, oldja a hangulatot – és ha szerencsések vagytok, évekkel később is emlékezni fogtok azokra a válaszokra, amik végül egymás felé irányítottak titeket akár barátokként, akár romantikusabb értelemben.
A játék már párkapcsolatban élők számára is élvezetes és szórakoztató lehet.
Kompakt méretének köszönhetően könnyen magaddal viheted a kávézóba, parkba vagy akár egy esti séta közben is előkaphatjátok.
A játékhoz legalább két fő szükséges.
Húzzatok felváltva egy-egy kártyát, és válaszoljatok őszintén a kérdésre – de csak addig a pontig, ameddig még komfortosnak érzitek. Nincsenek jó vagy rossz válaszok, csak nevetések, meglepetések, és egyre mélyülő kapcsolatok.
A doboz 60 darab kérdést tartalmaz.
Anyag: Papír
EAN: 5999861567478
A játékot 16 éves kortól ajánljuk, mivel a kérdések között akadnak érzékenyebb, felnőtteknek szóló, párkapcsolatokat érintő témák is.
Átlagosan 20–40 perc, de teljesen tőletek függ, meddig tart a beszélgetés – a játék nem időre megy.
Igen, újra és újra elővehető – hiszen minden helyzet, hangulat és partner új válaszokat és élményeket hoz elő belőlünk.
100.000+ happy customers
Az ismerkedés időszakában, jó kis beszélgetes indító kérdesek voltak, a mélyebb kapcsolódashoz.
Voltak benne sablonos kérdések is de összességében megkönnyítette a beszélgetést, mert nem kellett gondolkozni a következő kérdésen. Szerintem online ismerkedéshez is tökéletesen használható, én biztosan használni fogom.
Imádtuk mindketten a kérdéseket! Tényleg jó kis randi volt!;)
Nagyon szuper játék, tartalmas beszélgetéseket indít!
Szuper.
Nem túl kreatív kérdések voltak, nem érte meg megvenni.
Nagyon kreativ és innovativ.
Teljesen jó, köszönöm!
A kártyák által olyan kérdések is felmerülnek amikre nem igazán gondolunk vagy úgy érezzük nem is olyan fontos kérdés. A játék segít ezeket feltenni és ezáltal nagyon mély és őszinte beszélgetésekben van részünk, amelyek jobban összehoznak minket.
Köszönjük!
Köszönöm!
Satisfaction Guaranteed!
Not sure yet? If for any reason you’re not satisfied with the product, you can return it within 30 days — no questions asked, and we’ll refund the full price.